Matematika problémamegoldó szeminárium, 2014. tavasz

A szeminárium fő célja a különböző egyetemi versenyekre (IMC, ostravai verseny) való felkészülés, ezért leginkább az 1-3. matematikus évfolyamok legjobbjaira számítok. De a szeminárium ajánlható mindenkinek, aki szeretné gyakorolni az elemi, ugyanakkor az egyetemi gyakorlatoknál valamivel nehezebb analízis, algebra és számelmélet feladatok megoldását, valamint a megoldások leírását angolul.

A tavalyi szeminárium feladatsorai és eredményei itt találhatók.

Játékszabályok

A feladatokat mindig az előző héten osztom ki. Aki elmond valamelyik feladatra egy új (és jó) megoldást a táblánál, pontot kap. Mindegyik feladatra az n-edik jó, a korábbiaktól lényegesen különböző megoldás értéke 21-n pont.

Ha a megoldás elmondására többen jelentkeznek, az mondhatja el, aki addig az adott napon kevesebb pontot szerzett. Holtverseny esetén az dönt, hogy a félév során ki kapott kevesebb pontot. Ha ezek után is holtverseny van, akkor az, aki több túrórudit sorsolunk.

Minden héten van egy angolul, írásban beadandó feladat. A helyes megoldásokért szintén egy pont jár. A pontszámokat a beadást követő napokban fogom jóváírni.

Aki KöMaL-t javít, minden kijavított A- vagy B-jelű dolgozatcsomagért 1 pontot kap, de a félév során összesen legfeljebb 2 pontot.

Az 5-ös osztályzat megszerzéséhez a félév folyamán legalább 8 pontot el kell érni.

Hely, időpont:

szerda 12-14, Északi Tömb 6.88 (Detre László terem)

Feladatsorok:

  • 2014. február 19.
  • 2014. február 26.
  • 2014. március 5.
  • 2014. március 12.
  • 2014. március 19.
  • 2014. március 26.
  • 2014. április 23. Ostrava/I Ostrava/II
  • 2014. április 30.
  • 2014. május 7.

    Még meg nem beszélt feladatok:

      I/5; II/5; III/1,2,4,5,7; IV/2,7,8,9; V/2,3,4,5,6,7; VI/1,2,3,5,6,8; Ostrava/I4,II3,II4; VII/1,2,3,4,5,6,7

  • A játék állása (április 23. után)

    Gyarmati Máté 12,50
    Mihálykó András 6,25
    Tardos Jakab 6,00
    Czeller Ildikó 4,25
    Sagmeister Ádám 2,00